„Ideiglenes lét ideiglenes nyoma”
2015. november 29. írta: zsu zsu

„Ideiglenes lét ideiglenes nyoma”

El Kazovszkij a Nemzeti Galériában

Megrendültem, mire végigjártam a kiállítás 19 termét. Úgy éreztem, valami nálam sokkal nagyobb erővel kell szembenéznem. Félelmet keltett és végül szomorúságot.

kazo-1.jpg

Nem ismertem El Kazovszkij életművét, s bár a nevét halottam, sokáig férfinek gondoltam. (Ahogy ő is saját magát, illetve, hogy pontosan mit gondolt, csak ő tudta). Egy vele készült riportban olvastam, hogy nem szereti, ha pszichologizálják, értelmezik a műveit. S bár pszichológus vagyok, szó szerint szentségtörésnek érezném, ha elemezni kellene az alkotásait. Mert az okoskodásnál sokkal jelentősebb a hatás, amit a figyelőre gyakorol.

Helyszínül a Galéria C-épületét rendezte be vagy álmodta meg a kurátor, Rényi András. S bár a számozott termek között néha eltévedtem – akár egy labirintusban – ez nem volt zavaró, mert a számozás nem kizárólag az időben vezet, sokkal inkább ad tematikus keretet, hívószavakat a művek befogadásához. Ebből a „képfelhőből” emelnék ki néhányat, kizárólag szubjektív alapon.

De előtte néhány gondolat arról, hogy nekem mit jelent a „vándorállat”, El Kazovszkij ”magánmitológiájának” talán legismertebb alakja.  Egyszerre kutya és farkas, azaz „vegyes állat”, vagyis maga az ember, aki az ösztönök és a civilizált szokások kettős szorításában tartósan nem lelhet otthonra, megnyugvásra. Egyszerre vad, életteli és nyomorúságos. Ijesztő és szánnivaló. Nézem a mindenhol megjelenő vándorállatot, ahogy nézi mindazt, ami megjelenik, feltűnik az életben. Ahogy fétiseket teremt, hogy azután lerombolja őket.

Fétisek terme

A fétisek, ideológiák, példaképek rendkívül fontosak, mert átmenetileg célt és értelmet közvetítenek, lelkesedéssel, örömmel táplálják a követőt, útirányt adnak, s addig, míg hatnak – azaz hitünk van bennük – könnyűvé teszik a vándorlást. Ismerős ugye? Hány eszmében, emberben hittünk és csalódtunk már? A lelkesedés, majd a csalódás, a követés és irányvesztés törvényszerű ritmusa mentén halad az emberi élet.  Kazovszkij így mondja:

 

„A bálvány az isteni erő ember által teremtett jele, az isteni erőt sugározza emberi módon megjelenítve. Ha az emberi hit kiürül, akkor üres bálvánnyá válik, de amíg hittel telített, addig ikonként tudjuk felmutatni.”

kazo-orangyalok.jpg

Az „éles terek” terme 

A 10-es számmal jelölt terem volt az, ahonnan elég nehezen mentem tovább. A sivatagi homokozókban „játszó” vándorállat, amint kisded szertartásait, szokásait  ismételve megpróbálja elhitetni magával, hogy mindent kontrollál, s így minden rendben lesz. Az élek lekerekítésének kétségbeesett kísérlete.  Nélkülözhetetlen önáltatásaink. Paradoxon, mint minden a létezésben.

 

„Én az emberi helyzeteket mindig nagyon éleseknek látom és annak akarom láttatni őket. A homály zavar és untat. A homály is reménytelen, de nem tragikus.”

– mondja Kazovszkij, aki nem alkuszik,  nem hajlandó ál-idellekbe álmodni magát. Marad éles, „hideg, világos és nehéz”, akár József Attila, akitől ez a töredék ered.

S eszembe jutott ebben a teremben egy másik költőóriás is, Pilinszky, aki azért haragudott a pszichológusokra, mert az életre képesek úgy tekinteni, mint amiben megoldható problémák vannak, miközben ez hazugság, mert az élet valójában tragédiákkal van tele, s nem megoldásokra, hanem  irgalomra lenne szükség.

kazo-artportal.jpg

A Fohász helyén

A végső kérdés: hiszünk-e? Mert hinni jó.  Reményt ad és perspektívát. Teret és időt. De a hit olyan, mint a „megvilágosodás” vagy a szeretet – nem lehet akarni. Vagy van, vagy nincs, lehet vágyni rá és lehet ellenállni neki. El Kazovszkij vágyott rá.

 

„Az életem tulajdonképpen a hit kereséséből áll. Nagyon szeretnék hívő lenni, folyamatosan dolgoztam ezen, de nem mondhatom magamról, hogy sikerült.”

Őszinte, igaz, megrendítő vallomás. Éppilyen az életmű is. Találó a kiállítás címe: A „túlélő” árnyéka, mert visszagondolva az ott töltött időre, épp olyan, mintha a túlvilágon, az árnyékbirodalomban jártam volna. Egy színről-színre változó, az élet stációit felvonultató panoptikumban. Az utolsók között maga az „orosz hátsószoba”, tele személyes tárgyakkal, fotókkal, gyerekkori emlékekkel. Az állótükrön a zakó. Az, amelyiket az utolsó években készült fotókon láthatunk. Tükör El Kazovszkij jelmezben. Érdemes belenézni.

kazo-paradicsom_kapui4-artblokk-blog-hu.jpg

 Paradicsom kapui IV.

 

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

 

Képek innen: www.atrportal.hu, www.artblokk.blog.hu, www. feherzoltan.blogspot.com

 

További írások és a képzőművészet aktuális hírei a Facebook GalleryPsziché oldalán

 

Pszichológiai témájú olvasnivalók a Lelkizónán

A bejegyzés trackback címe:

https://gallerypsziche.blog.hu/api/trackback/id/tr28125602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.