Érzékszervi játékok – japán módra
2016. március 05. írta: zsu zsu

Érzékszervi játékok – japán módra

„Gendzsi herceg nyomában” – Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum

gendzsia_ranrjo-o_bugaku_figurat_abrazolo_textilkep_1900_korul_vagott.jpg

Különleges, titokzatos, kifinomult, játékos. Ezek a szavak jutnak eszembe először a Gendzsi herceget, illetve a 11. században róla íródott és ma is alapkőnek számító műalkotást és annak utóéletét bemutató kiállításról. Az élmény teljességéhez hozzátartozik, hogy a tárlatvezetést a kurátor, Dénes Mirjam tartotta – rendkívül színvonalasan és interaktívan.

A hagyományos japán művészet esztétikájának számos lenyűgöző példája (porcelánok, szövött és festett képek, kifinomult intarziával készült használati és ajándéktárgyak, zeneszerszámok, legyezők, s hadd ne soroljam tovább) mellett különösen megfogott az a mód, ahogyan az érzékszerveket „tanították”, játékos formában növelték a szépség iránti fogékonyságot.

Ha a vizualitást tekintjük, elképesztő, még ma is felfoghatatlan aprólékossággal rajzoltak és festettek, abban a korban, amikor a nagyítót elvileg még nem ismerték. Külön játékuk volt a megfigyelőképesség fejlesztésére, az ún. kagylójáték”, ami bár hasonlít a mai memória-játékokra, de a szabály épp a fordítottja a annak. Egy kagyló két héjának belsejébe azonos jelenetet festettek a Gendzsi-történet 54 fejezetének valamelyikéből és ezt a képes oldalt lefelé fordították. A két kagylóhéj felszínét azonos mintázatúra csiszolták, s a mintázat apró jellegzetességeinek felismerésével lehetett megtalálni a párokat. Azaz a „hátoldal” vezetett nyomra, nem pedig a „tartalom”. Ez utóbbi a megfigyelőképesség ellenőrzésére szolgált.

gendzsi.jpg

Az auditív modalitásban a japán nyelv különleges: mivel nagyon gazdag melódiák, „zörejek” használatában, a zeneiség és a nyelv egyaránt a bal féltekében kódolódik. Szemben például az indoeurópai nyelvekkel, ahol a zeneiség a jobb féltekéhez kötődik. (Hámori, J., 1999, 2005) Így aztán – mondhatnám – a japánok füleinek minden „zene”, s valóban, ha csak a hétköznapi szavakat hallgatom (például a tárlatvezetésen), olyan, mintha mondókákat hallanék: pl. Gendzsi monogatari, bugaku, karuta, mitate – s máris játszani támad kedvem. Szerencsére erre van mód, mert a Múzeum meghirdetett egy vaka-író versenyt. A vaka egy speciális versforma, a haiku elődje. De visszatérve a hallás nevelésére: van egy kártyajáték is a Gendzsi-történetekkel, ami szintén hasonló a memóriajátékhoz. Az összesen 790 vers felhasználásával 108 kártyalap segítségével a korabeli japánok vetélkedhettek, hogy ki ismeri fel hamarabb az adott versikét az utolsó sorok felolvasását követően.

Ami számomra a legkülönlegesebb volt, az a szagláshoz kapcsolódó társasjáték ("Illatjáték"). Ennek a szabályait nem tudom leírni, de egy kicsit sikerült „beleszagolni az ízébe” – ha szabad ilyen szinesztéziával élni. Lehetőségünk volt apró tégelyekben őrzött illatminták segítségével kipróbálni, vajon mennyire éles ez az érzékszervünk. Izgalmas volt és az eredmény sokszor meglepő. A múzeum részéről remek ötlet az interaktivitás terén.

Mivel a Gendzsi történetek a herceg szerelmeiről szólnak, nagyon valószínű, hogy az erotika kapcsán a tapintás, (bőrérzékelés) gyakorlása szintén kitüntetett szerepet játszott a japán császári udvarban. Ezt a modalitást nem próbáltuk ki a kiállításon – illetve a verseket olvasva, a képeket nézegetve, azért a fantáziánkban meg-megjelentek bizonyos jelenetek.

Csak a teljesség kedvéért említem ötödikként az ízlelést, mint érzékszervi modalitást, ami konkrét formájában szintén nem jelent meg a tárlaton, de átvitt értelemben mégiscsak végig velünk volt. Összességében úgy éreztem, hogy „belekóstolhattam” valami újba, szokatlanba, s igencsak felcsigázta az érdeklődésemet ez a számomra nagyrészt ismeretlen ízű világ.

A „kiruccanás” záróakkordja tulajdonképpen visszatérés-visszakötés az európai kultúrához. Az utolsó teremben Gaál Zoltán fotóművész képei mellett Krasznahorkai László művéből vett idézetek olvashatók az Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó című könyvből. Gendzsi herceg unokája a világ legszebb kertjét keresi. „Senki nem látta kétszer” világít a mondat vízszintesen magyarul és fölötte függőlegesen japánul. Rejtély. Ki érti a világot? Mit keresünk itt? Nem tudom a választ…de addig is próbáljunk meg szépen együtt játszani.

„Nem tudhatjuk, tovább tart-e az élet, mint harmatcsepp a lótusz levelén.”

részlet a Gendzsi monogatariból. II. 454. (35.)
gendzsigaal.jpg
 fotó Gaál Zoltán Kioto-sorozatából

 

A kiállítás 2016. április 17-ig látható. Érdemes megnézni – különösen tárlatvezetéssel!

Időpontok itt: http://hoppmuseum.hu/program

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

Fotók innen:

http://hoppmuseum.hu/tervezett

http://www.gaalzoltan.hu/

 

További írások és a képzőművészet aktuális hírei a Facebook GalleryPsziché oldalán

 

Pszichológiai témájú olvasnivalók a Lelkizónán

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gallerypsziche.blog.hu/api/trackback/id/tr38447206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.