Féljek vagy haragudjak?
2016. április 30. írta: zsu zsu

Féljek vagy haragudjak?

A tehetetlenség és a hozzá kapcsolódó érzések megjelenítése önismereti munka során készült alkotásokban

Mitől függ, hogy milyen érzés keletkezik bennünk?

 

Amíg a dolgok számunkra kedvezően alakulnak és a körülményeink is viszonylag kellemesek (belül vagyunk a tolerancia-ablakunkon), addig alapvetően jól érezzük magunkat, mondhatni kiegyensúlyozottak vagyunk. Amikor azonban akaratunk, elképzeléseink akadályba ütköznek, azaz a szokásostól nagyobb kihívással, nehézséggel találkozunk, a szervezet másféle üzemmódba kapcsol.

Az akadályoztatás pillanatában egy energetikai „rövidzárlat” áll be, hirtelen fel kell mérni, hogy a váratlan eseményre (akadályra) hogyan reagáljunk. Ez a hirtelen megállás érzelmileg leginkább egy pillanatnyi „rémületként”, meghökkenésként írható le. Testi szinten különböző stresszhormonok termelődése indul meg, amik hatására a test „energialöketet” kap (szaporább szívverés, emelkedő vérnyomás, gyorsuló légzés, stb.). Az ilyenkor megtapasztalt érzés a frusztráció. A frusztráció tehát egy olyan állapot, amikor a test felkészül valamilyen akcióra, nagy feszültség indukálódik; mindez érzés szintjén a robbanás előtti állapothoz hasonlít (Riekje Boswijk-Hummel, 2011).

Példa: középiskolás lány éli át sokadszor, hogy bármennyit készül egy bizonyos tantárgyból a dolgozatra, mindannyiszor elégtelent kap. (A pedagógus osztályozási módszere „minden vagy semmi” alapú: elég egy hibát véteni az általa fontosnak jelölt kérdésekben ahhoz, hogy az egész dolgozat elégtelen legyen.) A következő alkotás azt az érzést mutatja meg, amit a dolgozatírás előtt átél a lány. A kezdeti kedélyállapotot (sárgás kör), fel fogja robbantani a fekete golyó (az akadály – a tanár hozzáállása) és ez elkerülhetetlen. Ilyen frusztrált, robbanásközeli állapotban nagy az esély az újabb hibázásra, mert a jó teljesítményhez optimális izgalmi szint lenne szükséges, amit a sorozatos frusztrációs feszültség akadályoz.

v-lilla-robbanas1_1.jpg

Robbanás - 15 éves lány vízfestménye

 

Amikor a harag közvetlenül kifejeződhet

 

Az akadály felbecslése egy gyors, tudattalan folyamat. Ha a belső „mérleg” szerint („küzdj vagy menekülj!”) mi vagyunk az erősebbek, akkor támadni fogunk és a megélt érzelem a düh, a külvilág felé irányuló harag lesz. A folyamat, ami ilyenkor beindul, maga a megküzdés, a frusztráló akadály megszüntetése, eltávolítása.

A következő alkotások azt illusztrálják, ahogyan a személy megéli a dühét. Figyeljük meg a külvilág felé irányuló „tüskéket”, a dinamikus mozdulatokat, a harag érzésének a tűz színeivel (piros, narancs, vörös-barna, fekete, a robbanás jelzésével való kifejezését.

 h-julcsi-harag.jpg

Harag („sárkánygyümölcs”) -15 éves lány alkotása

mari-duh-_m-2011-2_asztali_felbontas.JPG

 Düh – Harag - 19 éves lány munkája

b-z-08-harag_asztali_felbontas.JPG

Harag – 25 éves nő vízfestménye

cs-dora-2014-01.JPG

Haragba átcsapó ingerültség – 25 éves nő alkotása

 

Amikor az akadály erősebbnek tűnik – menekülés, félelem

 

Ha az akadályt erősebbnek ítéljük önmagunknál, akkor a pillanatnyi meghökkenés vagy rémület félelemmé alakul és menekülni igyekszünk a frusztráló helyzetből. A félelem addig tart, amíg a fenyegetés fennáll és akkor szűnik meg, amikor biztonságban érezzük magunkat. Ha félünk, a haragérzés nem tud megjelenni, a félelem elmúltával azonban manifesztálódhat.

A félelem ábrázolásakor gyakran jelennek meg sötét tónusú színek (fekete, szürkéskék, mélybordó), összehúzódás, begubózás, bezáródás, a külvilág felől érkező fenyegetettség szimbólumaival.

felek2.JPG

„Félek” – 38 éves nő vízfestménye

g-noemi-fulladas6_asztali_felbontas.JPG

Páni félelem – 17 éves lány alkotása

o-krisztian-felelem.jpg

Félelem – 14 éves fiú vízfestménye

 

Tartós akadályozottság - distressz

 

Ha a frusztráló helyzettel nem lehet megküzdeni és menekülni sem lehet előle, akkor a szervezet tartós stresszhatás alá kerül. Különösen igaz ez azokra, akik kénytelenek tartósan elviselni egy kiszolgáltatott helyzetet. Krónikusan traumatizáló élethelyzetek például a rabság, a diktatórikus hatalom általi fenyegetettség, vagy a családon belül elszenvedett gyermekkori ártalmak (diszfunkcionális családi működés, fizikai és érzelmi bántalmazás, a gyermek testi-lelki szükségleteinek figyelmen kívül hagyása), s az ebből adódó megküzdési minták továbbélése. Mindezeknek számos káros következménye lehet.

A reménytelenség, sikertelen megküzdés okozta reakció a tanult tehetetlenség, ami hosszú távon közönyhöz, depresszióhoz vezethet. Amikor már nem is akarjuk elérni a célt, sőt, semmiféle célt nem tűzünk ki magunk elé. Önértékelésünk, energiaszintünk mélyre zuhan.

Példa: A következő alkotások a magába zárkózás, elmagányosodás, illetve  a semmiben lebegés érzését fejezik ki. Mindegyiket serdülő lányok készítették, az elsőt egy sikertelen iskolai periódus előzte meg, a tanulási kudarcokat tetézte a szociális frusztráltság és egy megelőző korszakban átélt iskolai zaklatás traumája; a másodikat egy kapcsolati veszteséget átélő és önbizalom-problémával küzdő 14 éves lány készítette, a harmadik kép alkotójának lemondó hangulatát, tehetetlenségérzetét a tanulási kudarcokon túl a családi háttér konfliktusai és a meg nem értettség érzése is táplálta.

mari-mdsc_0036_asztali_felbontas_1.JPG

„I am blue” - 16 éves lány kollázsa

hcs_2014_06_1600x1200.JPG

Szomorúság, magány – 14 éves lány alkotása

h-detti-lebeges.JPG

Lebegés a semmiben -17 éves lány vízfestménye

 

Folyamatos készenlét, kimozdulási lehetőség nélkül

 

A tartós stresszhatás rossz közérzetet okoz, olyan érzést, mintha valami nem lenne rendben. Az ember egyszerűen nem tudja elengedni, jól érezni magát, de megfogalmazni képtelen, hogy valójában mi a baja. Olyan, mintha folyamatosan figyelni kellene („hiperéberség”), de cselekedni, kikerülni a tehetetlenségből nem lehet. Ez az állapot hosszú távon kimeríti a szervezet energiáit. Szubjektív szinten a feszültség, „idegesség” megélése mellett gyakori tünet a fáradékonyság, kimerültség, motiválatlanság, sikertelenség érzése.

Ez a lebegő rossz érzés, tárgy nélküli szorongás, vagy feszültség mutatkozik meg a következő alkotásokban. Figyeljük meg, hogy az aktivitást jelképező tüzes központi magot körbeveszi, „befelhőzi” egy sötét „holdudvar”, gátolva annak cselekvésben való megnyilvánulását. Ugyanakkor ez a központi, aktív mag olyan, mint egy figyelő szem.

Példa: a „Cselekvésképtelenség” című  képet egy serdülő lány készítette, aki képtelen volt reggelente felkelni és így nem tudott iskolába járni. (A háttérben szorongás okozta alvászavar állt. A szorongást diszfunkcionális családi működés, anya-gyerek kapcsolati zavar okozta.) A mű azt az érzést ábrázolja, amikor bár megvan az elhatározás, mégsem tud akcióvá alakulni. Mintha szürke köd venné körül a cselekvéshez szükséges energiaközpontot.

h-julcsi-ellentetek_fogsagaban.jpg

Cselekvésképtelenség - 15 éves lányvízfestménye

A következő alkotások szintén a bezárt/lezárt energia-forrás okozta lelkiállapotot illusztrálják.

bz-szorongas_kut_melyen_1600x1200.jpg

Szorongás ("Kút mélyén") -25 éves nő ceruzarajza

t-mercedesz-feszultseg_szorongas.JPG

Feszültség, szorongás - 22 éves nő alkotása

A következő ceruzával készült rajz azt az állapotot mutatja, amikor a külső, szorongással és félelemmel teli burok lassan oldódni kezd. A képet egy gyógyulófélben lévő pánikbeteg, közlekedési fóbiában szenvedő fiatal nő készítette. A megélt érzés ahhoz hasonló, amikor egy csibe éppen kibújni készül a tojáshéjból, de még nem biztos abban, hogy elindul a külvilág felé. Már érzi, hogy vannak vágyai, elképzelései, de még elég erős a szorongás is.

 m-t_csibe_asztali_felbontas.JPG

„Tojáshéjból kibújó csibe” - 21 éves nő ceruzarajza

 

Megbetegítő tehetetlenség

 

A tartós feszültség, a megnyilvánulni nem tudó harag szomatikus tüneteket is okozhat, hosszú távon különböző megbetegedésekhez vezethet. Az évek során megélt tehetetlenség, frusztráció okozta harag nem közvetlenül, a külvilág felé irányul, hanem belül rombol. Mindkét bemutatott képen látható, hogy úgy tűnik, kívül minden rendben van (sárga, zöld, kék színek), a dráma belül játszódik le. A kialakuló betegség a meg nem élhető harag közvetett megnyilvánulása. A beteg ember szinte soha nincs tisztában saját valós érzéseivel, szándékaival, esetleges rosszindulatú gondolataival, ártatlannak, áldozatnak érzi magát. Ez a hozzáállás korán megtanult viselkedésminták rögződése.

Példa: Az alábbi képet egy olyan fiatal nő készítette, aki tartós frusztráltág (gyermekkori elhanyagoltság és abúzus) okozta haragját, fájdalmát nem tudta megmutatni, hosszú évekig némán hordozta. A diagnosztizált kórkép Chron-betegség (az emésztőrendszer autoimmun-eredetű krónikus gyulladásos betegsége). Figyeljük meg, hogy a harag színeit jelképező piros és fekete legbelül „burokban”, körbezártan (belül – a bélben) helyezkednek el, ebből a külvilág semmit sem tapasztal. A mű készítője valóban hasonlóképpen viselkedett, kénytelen volt megtanulni, hogy jobb, ha nem adja jelét elégedetlenségének, frusztráltságának. Első látásra mosolygós, kiegyensúlyozott ember benyomását keltette.

g-noemi-burokban.jpg

Burokban - 17 éves lányvízfestménye

Példa: a következő képet egy olyan középkorú nő készítette, akinél nem sokkal a kép születése után autoimmun betegséget (rheumatoid arthritis-RA) diagnosztizáltak. Láthatjuk, hogy a tüzes energia milyen mély rétegek alá van zárva. Hullámokat kelt, szinte lüktet, de nem tud megnyilvánulni. A betegség kialakulását több éves frusztrált állapot (distressz) előzte meg. A RA-t az izületi rendszer „rákjának” is nevezik. A kép alatt olvasható az a pár soros vers, amit az alkotó a kép keletkezésének idejében írt, tudattalanul ráérezve a benne meginduló pusztító folyamatra.

en-img_0005_asztali_felbontas.JPG

"Magam" - 44 éves nő akvarellje

Az örökké elnyomott
örök tavaszra vágy,
s testében titkon megszüli
a korlátlan fejlődő „csodát”:
ez a rák.

 

A gyógyulási folyamat megindulásához mindkét esetben szükséges volt, hogy a személy felismerje saját haragját, negatív érzéseit, szembe merjen nézni veszteségeivel, változtasson helyzetén, kilépjen a tehetetlenségből, s megbocsásson önmagának éppúgy, mint másoknak.

Ha a tartós kiszolgáltatottság gyerekkori eredetű krónikus traumatizációból, vagy az előző generációk traumás tapasztalataira épülő viselkedésmintázatok alapján rögzül, akkor önállótlansághoz, autonómia-hiányhoz, függőségek kialakulásához vezethet. A következő kép alkotója a tehetetlenséget, a függőség érzését így illusztrálta:

A külvilág merő káosz, az inkubátorban tehetetlenül, kiszolgáltatottan fekvő újszülöttek élete egy csövön függ, ez köti össze őket az éltető oxygénnel. Életük egy „hajszálon” múlik s ők semmi mást nem tehetnek, mint egy üvegkalitkában várnak.

koraszulottek.jpg

Koraszülöttek – 40 éves nő alkotása

 

„Hogyan mondjam el neked?”

 

Azt már láttuk, hogy nem célravezető, sőt kifejezetten ártalmas, ha negatív érzéseinket tartósan elfojtjuk, de az sem mindegy, hogyan fejezzük ki azokat mások felé. A veszekedés, - bár átmenetileg levezeti a feszültséget -, ha csak újabb sértések egymás fejéhez vagdosását jelenti, mindenképpen káros, mert fájdalmat okoz, bezárkózáshoz vezet, elhidegülést eredményez. Fontos, hogy haragunkat, sértettségünket, bosszúságunkat észleljük és ezt megfelelő időzítéssel és módon közöljük azzal, aki okozta. Az együttműködő kommunikáció feltételezi, hogy esélyt adunk a másiknak is saját álláspontja kifejtésére. Kiderülhet, hogy egészen másképp látja, eltérően értelmezi a dolgokat, mint mi és eszébe sem jutott megbántani bennünket.

A felnőttséghez hozzátartozik az érzelmi kompetencia kialakulása, azaz a saját érzelmek kezelésének képessége is. Jó, ha van a tarsolyunkban néhány módszer, amivel csillapíthatjuk feszültségünket, kezdve az ősi „számolj tízig” -től a különböző relexációs, meditációs technikákig. A technikákról bővebben itt olvasható.

 

Elengedés, biztonság

 

S végül hadd zárjam ezt a rövid áttekintést néhány olyan alkotással, ami a nyugalmat, kiegyensúlyozott kedélyállapotot illusztrálja.

Gyakori az ilyen jellegű képeknél a világoskék és egyéb pasztellszínek használata, a víz, mint szimbólum megjelenése

t-mercedesz-nyugalom_kiegyensulyozottsag.JPG

Nyugalom, kiegyensúlyozottság - 22 éves nő rajza

g-noemi-nyugalom1_asztali_felbontas.JPG

Nyugalom -17 éves lány vízfestménye

img_0767_copy.JPG

Nyugalom, biztonság - 44 éves nő alkotása

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna

pszichológus

Idézett mű: Riekje Boswijk-Hummel: HARAG, Ursus Libris Kiadó, Bp.,2011.

A képek a Metamorfózis Műhely honlapjáról, engedéllyel kerültek fel az oldalra

További írások és a képzőművészet aktuális hírei a Facebook GalleryPsziché oldalán

A témához kapcsolódó cikkek:

Stresszkezelés és művészet

Találj egy helyet, ahol biztonságban érzed magad!

Fény az alagútban - művészetterápia és önszabályozás

 

Pszichológiai témájú olvasnivalók a Lelkizónán

A témához kapcsolódó cikkek:

Tárd szélesebbre a tolerancia-ablakod!

Te tudsz bánni az érzelmeiddel?

Határsértők

A bejegyzés trackback címe:

https://gallerypsziche.blog.hu/api/trackback/id/tr348674910

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.