Egy ilyen címmel hívogató tárlatot pszichológus nem hagyhat ki, gondoltam, mielőtt első ízben felkerestem a Bródy Sándor utcai Molnár Ani Galériát. Nem csalódtam. 

Legnyilvánvalóbban Marge Monko Burzsoázia tanulmányok fotósorozata képviselte számomra a külső-belső ellentmondását, illetve a belső tartalom tovább már nem takargatható kirobbanásának mozzanatát. Három kép, három pillanata egy Freud korabeli "minden szép, minden jó" enteriörben hisztériás görcsben vonagló nő kitörésének. 

Ugyanerről az ellentmondásról szól Tihanyi Anna két fotója is, annyiban mégis más, mint Monko munkái, hogy itt az, ami nem látható (képzelet, gondolatok, érzelmek) tárgyi formában is megjelenik a fotókon. Mintha az átélő lelki állapota átformálná a környezetet, létrehozna egy belsőnek megfelelő külvilágot. Alapigazság, hogy világlátásunkat, percepciónkat jelentősen befolyásolják aktuális érzelmeink, azáltal, hogy bizonyos észlelési csatornákat élesebbé, másokat ugyanakkor kevésbé átjárhatóvá alakítanak. 

Szendrő Veronika Se több, se kevesebb videó installációja számomra a változás körforgásáról, a felszíni formák, a Perszóna folyamatos átalakulásáról szólt. Ugyanakkor a folyton ismétlődő jeleneteket nézve és hallgatva a bőröndkerék monoton zörgését, valami kiúttalanság, ördögi körbe záródás hangulata érződött, mintha végül ugyanoda visszajutva, semmi sem változott volna (felidézve bennem Reisz Gábor Van valami furcsa és megmagyarázhatatlan című filmjét). Érdemes elkezdeni? A mai 20-as, 30-as korosztály állandóan visszatérő kérdése. 

Erre a dilemmára utal Gellér B. István 1976-os Nem menni, nem maradni felirattal ellátott alkotása is. Aktualitása nem kérdéses. Ambivalenciák, kétségek között élni olyan, mintha nem lehetne élni, csak egy helyben, aggódva toporogni egy minden irányból ijesztő rémképekkel fenyegető útelágazásnál.

Vincze Ottó vegyes technikával készült alkotásai valami régvolt, lassan már az emlékekben sem élő világról meséltek nekem. Szabásminták, úriemberek, selyemharisnyás hölgyek és illemszabályok, sémák, keretek. - Ahogy elmerültem bennük, kettős érzésem támadt: szinte hallottam a "boldog békeidők" slágereit, ami mosolyra késztetett, s ugyanakkor viszolygást éreztem. Nem akarok többé szabásminták szerinti, mások által elgondolt, "szép, rendes" életet élni. S itt kanyarodtam vissza Marge Monko képeihez.

Reaktanciának nevezzük azt jelenséget a pszichológiában, amit akkor érzünk, ha valaki ránk kényszeríti az akaratát. Szinte automatikusan ellenállunk. Minél nagyobb a külvilág nyomása, kényszere, minél kevésbé van lehetőségünk önmagunk, saját elképzeléseink kifejezésére, annál nagyobb lesz a belül felgyülemlő feszültség. Ami egyszer robbanni fog: ha kifelé, akkor például indulati cselekvés, lázadás formájában nyilvánul meg, ha befelé, akkor valamilyen önpusztító folyamatban, mint amilyen például a betegség, vagy szélsőséges esetben az öngyilkosság.

Meg merjük mutatni saját valóságunkat? Milyen mértékben, mikor, hol, kinek? Ezeket a nagyon fontos kérdéseket vetette fel bennem az Inside out tárlat. Nyugtalanító kérdések.... A Gallery Weekend keretében  újra megnéztem a képeket. Lehet, hogy nem utoljára.

Mogyorósy-Révész Zsuzsanna