A Gallery Weekend keretében egy tárlatvezetésen Szörényi Beatrix munkáival ismerkedtem. A Henszlmann Imre utcai Trapéz Galéria nem nagy, mérete azonban éppen elég ahhoz, hogy ízelítőt adjon egy-egy alkotó aktuális látásmódjáról, kérdésfelvetéséről.
Szuperpozíció, "a megfigyelés megfigyelése", "a lehetőségek közötti nem-választás adta köztes állapot", írja a kiállítás megnyitójára készült rövid ismertető. Vagyis nemcsak az van, ami van, hanem én magam, aki megfigyelem "azt", aktívan befolyásolom a keletkező észleletet, miközben magamat is megfigyelhetem, amint nézőpontom kialakul, sőt mi több, megváltozik, ami által maga az észlelés is változik.... Tükrök tükröződése a végtelenig - a percepció/kogníció szintjén.
Számomra a Paraván című installáció fejezte ki legmarkánsabban ezt a folyamatot. Az alkotó különböző réseken át enged rálátást egy fotóra (ami tulajdonképpen két kép egymáson), s a látványt az a látószög alakítja, ahonnan éppen nézzük. Számos lélektani párhuzam jutott eszembe, legevidensebbként talán az, hogy szocializációnk (vagy genetikai kódjaink) nagy mértékben meghatározzák, hogy mit tekintünk valóságosnak, "igaznak", Aki nem mozdul, egy helybe merevedik (kővé dermed), soha sem fog szót érteni azzal, aki máshol áll, máshonnan néz.
Eszembe jutott még a fejlődéslélektan egyik alapkísérlete is, miszerint az óvodáskor sajátossága az egocentrikus vagy egyszempontú látásmód, amikor a gyerek képtelen arra a "szuperpozícióra", hogy elképzelje, miszerint máshonnan nézve egy tárgyat másképp fest, mint ahogy ő látja egy adott helyzetből. Jó esetben pszichés fejlődésünk során meghaladjuk ezt a szemléletet. Kevésbé jó esetben örök gyerekként beleragadunk az egocentrizmus és empátiahiány végtelenül rigid, s ezért gyakran védekezésből agresszív életszemléletébe...
S mert a Paraván arra instruál, hogy "mozdulj", megszerettem ezt a gondolkodásra, nyitottságra motiváló tárlatot.
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
