…és kaptam egy függőt. Pontosabban egy Zsolnay-tetőcserépdarabból Váradi Vivien iparművész által 2011-ben készített gyönyörűséget. Persze nem kaptam meg valójában, csak virtuálisan. Ugyanis az éppen aktuális öltözékem színeit elemezve a kiállításnak ez a műtárgya passzolt hozzám leginkább.
A Színtükör a kiállítás kísérőprojektje, képes elemezni az előtte álló látogató ruházatának (és kiegészítőinek) színeit, amiből egy palettát előállítva társítja azt a kiállított műtárgyak közül azzal, amelyiknek a színvilága leginkább közel áll a beszkennelt öltözék színeihez. Mondhatom, igazán érdekes, izgalmas interaktív játék! Ráadásul az összesítő képet azonnal továbbíthatjuk is magunknak vagy bárki másnak e-mailen. S aztán körbejárva a zöld, kék és piros szobát, megkereshetjük, szabad szemmel is megtekinthetjük a hozzánk illő tárgyat.
A bemutatás sok szempontból is nagyon színes: különböző korszakok egészen eltérő funkciójú, anyagú és megmunkálású tárgyait csodálhatjuk meg. Éppen annyit, hogy ne fáradjunk el túlságosan, ne telítődjünk túl a látnivalókkal.
Mennyire más ez, mint azok az emlékek, amiket a középiskola által szervezett unalmas, kötelező múzeumlátogatásokról őrzök! Az egész napos gyaloglás után még muszáj volt bemenni egy múzeumba, végignézni az általában nem túl izgalmas tárlatot, őszintén szólva, jobban örültünk volna, ha leülhetünk egy padra. Akkoriban nem nagyon volt ilyesmi a kiállítótermekben. Nem igazán gondoltak a látogatók igényeire, az interaktivitás, mint szó, még nem is létezett magyarföldön.
Szerencsére ma egy valamire való tárlat elképzelhetetlen a látogatókat is bevonó (időnként beszippantó) látni-, hallani-, szagolni-, tapintanivaló „játékok” nélkül.
Eszembe jutnak erről nemzetközileg elismert neurofiziológus-kutatónk, Grastyán Endre szavai, aki akadémiai székfoglalóját 1983-ban „A játék neurobiológiája” címmel tartotta: „…a játék az emberi kultúra minden formájának, tehát művészetnek, tudománynak, vallásnak, ökonómiának és politikának esszenciális eleme.”, s hogy a játéktevékenység egészségünk megőrzése miatt is fontos. Játék közben örömöt, felszabadultságot, s nagyon gyakran a társas együttlétből származó együttes élmény adta többletet is megélhetjük.
A világot felfedezni valójában csak játékosan lehet, azaz kíváncsian, nyitott elmével. A kötelező kényszerek és a fenyegetettség súlya alatt valószínűleg egészen más eredmény születik; szorongással, ellenállással telítődve mást és másképp veszünk észre környezetünkből. Együttműködés helyett versengünk, lehetőségek helyett kipipálandó kötelezettségeket látunk, belső motiváció hiányában határidők, stressz, fáradtság a „jutalmunk”. Mindezt jól tudják a ma sikeresnek tartott oktatási szisztémák, mint amilyen például a skandináv országoké – és sajnos úgy tűnik, itthon egyre inkább elfeledkezünk erről.
Ezért is nagyszerű, hogy egyre több játékos, interaktivitásra serkentő kezdeményezés jelenik meg a múzeumokban, galériákban. Az Iparművészeti Múzeum hangulatszínező, léleküdítő játékát minden korú és nemű, színes és színtelen öltözékű látogatónak szívből ajánlom! Én elhatároztam, hogy még egyszer elmegyek, de sokkal színesebb ruhában, kíváncsian várva, hogy vajon legközelebb „mit dob a gép”.
Mogyorósy-Révész Zsuzsanna
pszichológus
További írások és a képzőművészet aktuális hírei a Facebook GalleryPsziché oldalán
A témához kapcsolódó korábbi cikkek:
Érzékszervi játékok japán módra
Pszichológiai témájú olvasnivalók a Lelkizónán:
Nevelj kreatív gondolkodót a gyermekedből!
